Karakternév

Előtörténet

New York Times Bestseller írónő. Ezt olvastam. Mármint nem teljesen, ugyanis még nem voltam hivatalosan bestseller író. Viszont már eléggé közel álltam hozzá, hiszen a könyveimet úgy vették, mint a cukrot, ami igencsak meglepett engem, hiszen én csak egy tizenkilenc éves lány voltam. (Még mindig az vagyok, de akkor is. Mégis hány ember mondhatja el magáról, hogy tizenkilenc évesen kiadnak pár könyvet, ami rögtön bestseller lesz? Nem hiszem, hogy sokan.)
Ezért is döntöttem el, hogy elmegyek egy nyári táborba. Pontosabban, hogy elmegyek a világ másik végére, ugyanis New York és California elég messze van egymástól, de kit érdekel? Nem rég olvastam egy írótól, hogy ahhoz, hogy minél sikeresebbek legyünk, sokat kell megtapasztalnunk. Vagy legalábbis valami ilyesmit mondott. Elvégre, ha nagyon unalmas az életem, akkor hogyan tudnék igazi érzelmet beleadni az írásomban? A válasz sehogy.
- Anya, - szólaltam meg lassan. Felnőtt nő vagyok, gondoltam. Minden jogom meg van ahhoz, hogy ilyen döntéseket hozzak. Ráadásul nekem már van állandó állásom. Már van egy kiadó, aki kiarja adni a könyveimet. Nekem nincs többé szükségem az anyukámra. - Én elmegyek abba a nyári táborba, amiről meséltem.
Anya erre rám pillantott, és elmosolyodott.
Mármint anya rám pillantott a képzeletemben és rám mosolygott. Ugyanis a valóságban, én telefonon közöltem vele, hogy elmegyek. Mivel, hogy nem nagyon akartam, hogy esetleg megakadályozzon a tervemben, aztán meg egy hatalmas vita alakuljon kibelőle. Az egyetlen ember, akivel normálisan közöltem a döntésemet, az ügynököm volt, ugyanis ez az egész az ő ötlete volt, miután közöltem vele, hogy megakadtam a könyvemben.
Ja. Már vagy egy hónapja megakadtam benne. Most viszont, mintha minden megváltozott volna. Abban a pillanatban, hogy ezt az egész ostobaságot a fejembe vettem, a szavak csakúgy pörögtek belőlem. Tehát ez csak egy dolgot jelenthetett. Azt, hogy ez egy egész jó ötlet volt. Csupán azt remélem, hogy nem fogok szívrohamot kapni a megpróbáltatásoktól. Mivel a „merészségem” nem csak ennyiben nyilvánult meg.
Én új ember is lettem. Úgyhogy viszlát félénk kislány, hello új bátor énem, és nyári tábor!
Vettem egy mély levegőt. Talán, ha ezt az egészet úgy veszem, mintha egy könyvben lennék, az segíteni fog.