Vendég
Vendég
 |  Tárgy: Zora Holt-  Pént. Ápr. 04, 2014 11:44 am | |
|
Zora Holt
Adatok
♦Teljes név♦ Reya Zora Holt A'lore ♦Becenév♦ Zorey, Zoy ♦Születési hely, idő♦ 1994.július.9, Panama ♦Kor♦ 16 ♦Play by♦ Emily Rudd ♦Csoport♦ Zenészek |
Külső és belső
Na jó, hol is kezdjem? Nehéz mesélnem magamról, mivel igazából én sem tudom ki vagyok. Vagy ki voltam. Ha előző életemben rossz is voltam most egy teljesen új lappal indulok. Ha meg nem, akkor most térek a rossz útra.
De azért összeszedem magam, és hát keresek magamban valami jó tulajdonságot. Nagyon őszinte, és nyílt vagyok, ami a szívemen az a számon is. Ugyanakkor nem voltam sohasem az a kezdeményezős típus, ha azzal vagyok jó fej, akit kedvellek. Imádom a zenét, a jazz a kedvencem,-természetesen- és szeretném megismerni az összes fúvós hangszert. Ugyan csak a szaxofonozni, és oboázni tudok, de nemrég kaptam egy tubát is, mely őszintén rabul ejtett. A zenét nem csak kedvelem, ha nem az életem része is. Amikor gyakorolok, megszűnik a világ, és én és a dallam marad már csak. Egy saját világba röpít, ahol néha-néha az elfeledett emlékek visszatérnek. Azt mondják, nagyon jó, hogy a szaxofon segít, mert így nagyobb eséllyel tudok meggyógyulni. Ugyan akkor, én néha elgondolkozok, hogy valóban akarom én ezt? Már mint olyan dolgokra emlékezni, amik nem feltétlenül jók.
Visszatérve önmagamhoz, azt hiszem, valamikor elviselhetetlen, szörnyű is tudok lenni. Nem szeretem ha megmondják mit csináljak, vagy ha valaki nagyon nyomulós. Nem szeretem ha valaki megjegyzést tesz a kinézetemre, vagy megbántanak. Sértődékeny vagyok, az már biztos, de az indulataim általában magamban maradnak, csendesen elszunnyadnak.Lobbanékonyságom ellentétbe áll a bennem rejlő nyugodtsággal. Nem egy könnyen lenyűgözhető - ha csak nem szaxofonról van szó, vagy zenéről - de érdeklődő, sok oldalú szoktam lenni.
Amit még tudnod kell rólam, az hogy szörnyen rossz a memóriám -bár, ez nyilván a balesetem miatt van - és ez nagyon megnehezíti a tanulást. Emiatt szörnyen figyelmetlen, feledékeny vagyok, csak ajánlani tudom, hogy soha, de soha ne bízz rám semmilyen feladatot. Van úgy, hogy nem tudom hol vagyok, vagy elfelejtem mi a nevem, de ez csak ritkán történik meg, aztán általában eszembe szokott jutni.
Ilyenkor egyszerűen csak magamra nézek, és elgondolkozok, hogy ki lehetek. Általában valami egyszerű ruha van rajtam, nem szeretem a föltűnő, mintás, vagy vad színeket. Laza cuccokban, és a napszemüvegben szoktam járni, és természeten a hátamon mindig az egyik hangszerem lóg. A hajamat általában kiengedem, mert ő egy vad, fekete sörény, nem is haj. Egy rakoncátlan oroszlán. Aztán a szemem kék, az ajkam nagy, rózsaszínes, az orrom meg turcsi. Viszonylag vékonyka vagyok, de én sosem voltam az nagyon anorexiás, sápadtka lányka. Mindig is sokat ettem, bár a Panamai emberek már csak ilyenek. Ugyan Panamában születtem, mégis francia vér csörgedezik bennem anyám elmondása szerint, szóval sosem voltam az nagy kreol bőrű.
|
Előtörténet
Idegesen pakolt össze-vissza, nem figyelt rám.
-Hát elmész? - Néztem rá, de ő kerülte a szempillantásomat.-Elmegyek, Reya. Ezt te is tudod.- Két dolgot éreztem ebbe a mondatba; azt, hogy úgy beszélt hozzám mint egy nővérhez, mint egy idős testvérhez. A másik pedig az, hogy a nevemet, oly titokzatosan, oly bájosan mondta ki, mint ha egy különleges szó lenne.
-Ne menj!- Megfogtam a csuklóját, és ekkor végre rám nézett azzal, a hatalmas mogyoróbarna szemével. Egy ideig habozott, majd a kezét elhúzva, becipzározta a táskáját. Ez egy olyan cselekedet volt, ami nekem nagyon bensőségesen hatott. Ezzel nem csak azt fejezete ki, hogy itt tud engem hagyni, hanem azt is, hogy mint ezt a táskát, nyugodtan eltudja temetni az emlékeit rólam, szüleinkről, Panamáról. Csak egy cipzár behúzásba került.
Elfordult, majd a haját hátra dobva, fölvette a kabátját. Ebben a pillanatban hallottam meg Patrick lágyan csengő hangját, melyben egy kis idegesség, feszültség is rejtőzött. Bekopogott az ablakon, majd az órájára mutatott. - Andrea gyere már! Ha elkapnak...-nem fojtatta nővérem gyilkos pillantását látva. Majd megfordult lemászott az erkély létrájáról, amely vészkijáratnak építettek, és nővérem esetében ez most hasznos is volt. Megfordult, az kinyitotta az ablakot, kimászott rajta, és Patrickhoz szólt.-Öt perc!-Suttogta le neki, hogy senki meg ne hallja. Majd rám nézett, mélyen a szemembe, és magához invitált.
-Reya, jól figyelj most rám! Holnap padre, és madre nem fognak találni engem... te szépen csöndben maradsz, és nem szólsz semmit!Igaz ez?-Emelte a tekintetét rám. Én szipogtam, és sírtam, nem akartam hogy Andrea elmenjen.-Igaz ez?- Nézett újból a szemembe, mire én még jobban rosszul éreztem magam.
-Igaz- feleltem, majd elfordultam. ő egy picit meglágyult, majd egy mosolyt erőltetett magára. Magához húzott, megölelt, és ezt suttogta:- Vigyázz magadra. - Én dermedten álltam ott, és néztem ahogy Andrea eltűnik a szemem elől, és egy rossz útra lép.
Láttam, ahogy a bűn megérinti, láttam a jövője rossz kivitelét. És ezt megkellet akadályoznom. Ő beszállt a kocsiba, és én utána akartam szaladni, de csak kiabálni tudtam. Na meg sírni.
-Ne menj!- A lábam önkéntelenül indult el, le a siető kocsi után, le a forgalmas utcára már futva. Kiabáltam, és kiabálta, futottam de ő még hátra sem nézett. Nem nézett vissza a múltba, hanem előre tekintett, a fényesen ragyogó pokolba. Isten kiengedte a keze közül, elengedte, Luciferhez. A rossz utat választotta. És vele együtt engem is elengedett. De, én merre mentem?
Még láttam a Patrick piros kocsiját, még láttam a lámpa erős fényét. Majd egy kocsi nekem jött - igen, ez Panama - és ezek már csak pontok lettek. Pontok Isten kezében, aki dönt a sorsukról. És akkor ott, vérző fejjel, a halál küszöbén én is csak egy pont voltam. Amit Isten nem engedett el. Megtartott.
És azt hiszem ennyi amire emlékszem. Nem emlékszem a szüleimre, az osztálytársaimra, semmire. Csak Andrea rossz döntésére. A rossz útra, amitől Isten megmenekített. Adott még egy esélyt.
A kórházban mindig erős fény volt. Hangok, szagok, fények. Erre is emlékszem. Arcok, érzések, értetlenség. Így születtem újra. Azt mondják, a balesetkor annyira beütöttem a fejem, hogy ettől amnéziám lett. Így hát, amikor teljesen ismeretlen arcok vettek körül - anyák és apák, szerelmek és barátok- megijedtem, és a zenébe menekültem. A pszichologusom azt monda, foglaljam el magam. Szerintem már megunta azt, hogy nem tud velem semmit kezdeni, teljesen menthetetlenek az emlékeim. Így hát új arcot, nevet véve, elkezdtem kipróbálni a szaxofont, az oboát. És megszerettem.
Így lettem második keresztnevem után Zora, és "apám" vezetékneve után Holt. Egy teljesen új lány, aki szabadidejében a zene szerelme lett. Az évek során nem sok minden történt. Megtanultam kottát olvasni, zenét írni, és mindent a fúvós hangszerekről. Az emlékeim ugyan nem jöttek vissza, de talán valami megmaradt...
Ebben az évben "anyám" egy új ötlettel áll elő. Úgy gondolta, hogy ha egy ideig távol, a szaxofonnal foglalkoznék, lehet hogy történne egy kis változás a memóriámba. Így kerültem a Summercampba Zora Holtként,remélve, hogy itt végre emlékezni fogok.
|
|
