Egyelőre nem kerestem még Noaht. Szerettem volna előbb berendezkedni, felvenni az órákat, megnézni a lehetőségeimet. Na meg a terepet is fel kell derítenem- Főleg azt, hogy vajon merre edzenek a sportolók, mikor vannak az edzések, és ha nincs semmi sem, akkor hol lógnak. Köztudott, hogy szabad idejükben is leginkább együtt vannak, főleg ,ha egy össze szokott társaságról van szó. Noah pedig nem tudom mióta jár már ide, biztos nem ez az első éve , mint nekem. De én okkal jöttem, na meg , hogy jól érezzem magamat.
Amint elhelyezkedtem, és felmértem a dolgokat, beszereztem a szükséges infókat eljött a napja annak, hogy magam is beilleszkedjek. Így el is indultam az első táncórámra. És persze, ilyen az én szerencsém. Esik. Fejemre húztam a melegítőm kapucniját és gyors léptekkel haladtam a teremek felé, ahol a táncóra is lesz. Az utolsó lépéseket már futva tettem meg, mert két épületet át kellett szelnem. Pár lány , akkor jött kifelé feltűnően kuncogva, és beszéltek valamiről. Nem igen foglalkoztam vele, azon voltam, hogy minél hamarabb bejussak, mert nem akartam késni rögtön az első órán.
Láttam a vizes lábnyomokat, de nem törődtem vele, hiszen kint esik, a folyóson meg forgalom van. Eszembe sem jutott volna az, amit a terembe találta, láttam. A sportoló kis csapat ott nyújtott épp. Eleinte csak az ajtón kívülről nézelődtem, de mikor kiszúrtam Noaht megállt bennem az ütő. Viszont arra, ami bent történt , már nem tudtam csak kintről szemlélődni. Valami csajt rántott le a földre, én meg utána beléptem, de csak az ajtóig jutottam. Tovább nem igen ment a dolog, mert hirtelen nem találtam a szavakat. Főleg, amikor rám nézett. Na innentől mintha kiesett volna az idő, és mintha valami filmbe kerültünk volna. Csak néztem ,ahogy közeledett, végül pedig már csak az ölelést éreztem, amit már végre tudtam viszonozni.
- Szia – böktem ki kissé nehézkesen a köszöntést, és amíg öleltem hátra néztem mögötte megnézni a csaj reakcióját, és egy amolyan igen enyém nézést intézni felé.
- Igen, itt vagyok, és te is – végre megtaláltam a hangomat is. Nem vártam, hogy ma már összefutunk, és talán ez a véletlen találkozás jobb is, mint ha direkt futottam volna bele. Így ez most nekem is meglepetés volt.
- Hiányoztál – vetettem vissza magamat a nyakába újra, hiszen a köszönés után elengedtem, de most újra éreznem kellett, hogy nem csak álom, hogy tényleg itt áll előttem. Hogy lehetőségem nyílik arra, hogy visszakapjam.

Nem így terveztem ezt az első találkozást ez tény. De végül is nem bánom, főleg így ,hogy itt van ez a másik csaj is, akiről fogalmam sem volt. Talán már elkéstem? Későn jöttem vissza hozzá? Feleslegesen?
Számtalan kérdés fordult még meg a fejemben, de az ölelése valahogy teljesen mást sugallt. Így is zavaros ez az egész, mert azt hittem, hogy van még időm felkészülni erre az első találkozásra. Ráadásul nem úgy szándékoztam, hogy pont óra előtt, vagy közben, mert ahogy látom neki is még dolga van, nekem pedig még csak most kezdődik.
Köpni nyelni nem tudtam már vagy fél perce, mert csak akkor észleltem, hogy nincs rajta póló, amikor én is átölel. Nagyon is jól emlékszem arra, hogy mikor érintettem a bőrét legutoljára. Szép volt azaz este. Az utolsó esténk. Aztán én elutaztam, és eltelt 2 év. Egy ideig még kerestük egymást, de aztán jobbnak láttam nem válaszolni az üzenetekre, emailekre. Egyszerűen fájt, hogy messze van, és nem jöhetek vissza. De azóta már meg van a magam szabadsága, apámnak az új felesége, aki elvonja a figyelmét, és én így szabadon járhatok kelhetek. Megkapom, amit akarok , és most itt is vagyok, mert itt akartam lenni. Ráadásul pontosan ott, ahol legutóbb is voltam. Noah karjai között.
- Ezt én is kérdezhetném azt hiszem – nevettem el magamat. Valahogy most kicsit könnyebb volt, hogy már elengedett. De egyben még is hiányzott. Olyan rég nem éreztem már őt ilyen közel magamhoz.
- Nyaralok, fejlesztem magam, de gondolom te is. Apámnak új barátnőcskéje van,így kedvemre mehetek arra , amerre szeretnék. Már nem rángat magával. Azon kívül az egyik mentorom mesélt erreől a helyről, hogy neki mennyit segített, és milyen jól érezte itt magát fiatal korában. Gondoltam kipróbálom magam is- vontam meg kicsit a vállamat, és legalább fél igazságot is elmondtam. Azt valahogy nem mertem, hogy miatta jöttem ide. Őt kerestem és találtam is meg. Amíg nem tudom, hogy is áll az élete, mert 2 év az csak sok idő, és kitudja, hogy áll. Nem akarom fenekestül felforgatni a világát. Pedig igazából valahol erre vágyom. Felborítani, és magammal rántani.
- Óra után találkozunk, vagy dolgod van? – néztem rá kérdőn, mert közben láttam, hogy a tánctanár a terem másik felébe összehívja a táncosokat és a lányok is integetnek.

Hiányzott, de még mennyire. Ezen nincs mit tagadnom, ahogy azon sem, hogy remeg a belsőm, amikor hozzám ér. Lehet, hogy hosszú volt ez a két év, de azt hiszem bennem nem változott semmi semmi sem irányába. A reakciójából ítélve, pedig... csak remélni tudom, hogy nála sem. De az is lehet, hogy ez csak a viszont látás öröme, és csak többet képzelek bele, mint ami van valójában.
Nyaralok, tanulok? dehogy is, de most még nem akartam azzal letámadni, hogy miatta vagyok itt, hogy őt akarom, újra vele akarok lenni, mert nem tudom, hogy nála mi változott, van e valami amiről tudnom kellene. Jó persze hülyeség azt gondolnom, hogy valami komoly kialakulhatott utánam. Ahogy ez a gondolat is talán túl beképzelt, sőt biztos. De én úgy hiszem, hogy elég sokat jelentettünk egymásnak, és néha küzdöttünk is egymásért. Így csak arra a következtetésre tudok jutni, hogy ha én nem léptem túl könnyedén rajta át, akkor ő sem rajtam.
Most is ,ahogy ölel...Bárcsak szorosabban tenné, bárcsak ne figyelő szempárok előtt lennék, hogy hozzá simulhassak, akár megcsókolhassam, kezem szemtelenül elkalandozzon rajta. Már ennek a gondolatétól is kész vagyok,nem hogy még valóban meg is történjen a dolog.
- remélem így lesz, bár már most tetszik a hely, hogy te is itt vagy - mondtam neki mosolyogva, mert ebben legalább fél igazság benne van. Mert a teljes azaz, hogy inkább ő tetszik nekem ezen a helyen, és ha belegondolok, hogy előttünk az egész nyár....beleborzongok a tudatba, hogy talán újra vele lehetek.
- rendben, zuhanyozz le, én addig megismerem a csoportomat, meg a tanár, aztán találkozunk....öhm mondjuk kint az ajtó előtt inkább. Ebéd idő lesz és gondolom tele lesz az étkező, inkább sétálnék veled,hogy tudjunk beszélgetni kicsit - hiszen van miről, és jobb szeretnék kettesben lenni vele. vagy ha nem is megyünk sétálni csak találunk valami csendes zugot a termek körül.
A puszira elmosolyodtam, és mielőtt elment volna, én is adtam neki egyet, ami véletlen a szája sarkára sikeredett, így kissé zavarban tértem vissza a többiekhez. Persze a lányok rögtön kérdezősködtek, de én csak annyit mondtam, hogy egy régi ismerős. Nem kell tudniuk, hogy ennél több.
Az órán a tanár nem kímélt minket. Azt hisze, hogy felmérte, hogy ki mire képes, és elég jól álltam a sarat. Ráadásul alig vártam, hogy véget érjen az óra, ami be is következett. A többiek szépen el is indultak, már csak egy két ember lézengett. Én is fogtam a táskámat, és reméltem, hogy Noah már kint vár.