Sikerült egy egész jó társaságra akadnom itt a táborban Jarret, Sirius és Fay személyében. A srácok hozzám hasonlóan énekesek, vagy legalábbis szeretik annak nevezni magukat, ellenben Fay, a négyes fogat egyedüli, tiszteletbeli nőnemű tagja művész. Eleinte eléggé elborult elméjű csodabogárnak tartottam, ezért sem néztem jó szemmel, hogy mindig Jarret sarkában van, vagy fordítva, Jarret lóg folyton szegény csaj nyakában. Ennek ellenére pár nap sem telt bele, és Fay szépen, észrevétlenül a bandához csapódott, aminek köszönhetően, napi huszonnégy órában, első sorból nézhetem, ahogy egymást nyalják-falják. Nos, ez egy idő után elég kiábrándító tud lenni, de komolyan, egy szavam sem lenne, ha émelyítő hangon nem illetnék egymást a legidiótább becenevekkel és ezeket nem tűzdelnék bele minden mondatukba háromszor.
Jelen pillanatban is ezen elmélkedem, pontosabban, hogy illik-e hangosan felröhögni, ahogy az este tiszteletére bőrkabátot, és bakancsot öltött barátom édes hangon gügyögi Faynek a „drága cukorbogaram” hihetetlenül fantáziadús becenevet.
A visszatartott nevetés nem kellemes dolog, és ezt volt szerencsém megtapasztalni az úton, míg végül – hálát adok a Mindenhatónak – megérkeztünk a Keresztapa fantázianévre hallgató elég híres, vagy inkább hírhedt kocsmához.
Belépve rögtön megcsapta orromat a cigifüst fojtogató szaga, amit gyorsan le akartam öblíteni valami töménnyel, tudniillik, ha valamit utálok, az a dohányzás és annak szaga. De ahogy elindultam volna a pult felé, a mellettem haladó Sirius, akinek jelenlétéről szinte el is feledkeztem, megragadta a karom. Megtorpanásommal megállásra kényszerítettem a mögöttem enyelgő párost is, akiket viszont ez a kis közjáték cseppet sem zavart kedvelt elfoglaltságuk folytatásában.
- Az nem az énektanárnő? – sandított Sirius a pult felé. – De, tuti, hogy ő az – válaszolta is meg rögtön a saját kérdését, miközben kissé hátrahúzódott. Most már én is arra fordultam, amerre Sirius intett, és valóban, a pultnál a nálam nem sokkal idősebb szőkeség ült, és úgy tűnt, egyedül van.
- Mennünk kellene, mielőtt észrevesz. Ezt sehogy sem magyarázzuk ki – dörmögte Sirius az orra alatt, megzavarva körvonalazódó tervem kibontakozását. Persze, takarodó után nem szerencsés, viszont mindenképpen szórakoztatóbb itt lenni a szobánk helyett, de Sirius megint túlaggódja a dolgokat. A tanárnéni lenne az utolsó, akit érdekelné, hogy mi nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene.
- Hidd el, örülni fog nekem – veregettem meg barátom vállát, majd vigyorogva a pult felé indultam. Egyszer hátrasandítottam, és tekintetem találkozott a fejét csóváló Siriuséval, de többet nem láttam őket az este folyamán. Gondolom leléptek egy tanármentes helyre.
- Jó estét, Tanárnő! – Ezzel a felkiáltással helyet foglaltam a nő mellett. – Mit iszik? Meghívom egy körre.