Kezemben egy füzettel járkáltam, azon törtem a fejem, mit is rajzolhatnék, aztán beugrott. Felfirkantottam egy üres lap tetejére: Álom. Ugyanis nem régen volt egy álmom, nem nagy szám, de megakartam örökíteni. Olyan volt, mintha egy festmény lett volna; gyönyörű fák, virágok, madárcsicsergés, napsütés..
- Ezt biztosan megörökítem! - határoztam el. Miközben a szobába tartottam, hogy elpakoljak (nagy rumlit hagytam) hallottam valakit. Megálltam, füleltem, de így nem hallottam annyira megindultam és Samet láttam meg, látszott rajta, hogy most nem lát nem hall. Igazán nem ismertem, nem volt túl közvetlen, vagyis nem azt vettem észere, de mindegy is, nem ismertem.
- Szia. Felvettek? Ö..Gratulálok! - szólítottam meg, majd elmosolyodtam. Mivel még nem fogadta be a hangokat (úgy látszott) így vártam, és mosolyogtam, úgy nézhettem ki, mint a bolti kirakatokban azok a babák.
- Itt vagy? - kérdeztem egy idő után, nem vagyok túl türelmes, ezt bevallom. Nem akartam leordítani, csak hangosra sikerült, nem szoktam leordítani az embereket, dehogy. Reméltem, hogy nem bántottam meg, de nem úgy nézett ki, még.. Elkezdtem tekergetni az egyik ujjammal a hajam, majd abba hagytam, nem akartam idegesnek látszani, annyira nem volt vészes, biztosan nem sértődött meg.  Miért tenné? Maximum ha nagyon érzékeny..