VAN HELSING, shenzi

**Vendég** Vendég

Shenzi Van Helsing

KARAKTER TELJES NEVE: Shenzi Valeria Van Helsing

BECENÉV: nem ajánlom, hogy becézgess... azt egyedül Sebastiennek szoktam engedni, aki olyankor Shen-nek hív

SZÜLETÉSI DÁTUM/HELY: 1990. 01. 03. , Tallinn, Észtország

KOR: 23

CSOPORT: művészek

PLAY BY: Kerli Koiv

KÜLSÖ JELLEMZÉSE

SZEME: Halvány szürkéskék szemeim vannak, néha akár úgy is tűnhetne, hogy színtelenek. A pillantásom legtöbbször üres és kifejezéstelen, és csak ritkán tükröz bármilyen érzelmeket is... De ha már ilyet látsz tőlem, akkor örülnöd kéne.
ÉRDEKESSÉG: Talán a hófehér hajam... Ha éppen nem festem be a szivárvány minden színére. Ezen kívül van egy piercingem is, pontosabban egy vertical labret. És egy tetoválásom is van a csípőmön, de azt csak azoknak mutogatom, akik megérdemlik.
ALKATA: Aprócska termetű vagyok, és ez mind a magasságomra, mind a súlyomra igaz. Alig százhatvanöt centi vagyok, és igazán karcsú, szinte már az anorexia határait súrolom... De mindenem a helyén van, szóval nem vagyok egy deszka sem. Éljen az átlagosság.
RUHÁZAT: Igazából mindent felveszek, ami a kezembe kerül, legyen szó tüllszoknyáról vagy éppenséggel hosszúnadrágról. Szeretem a csupa fehér, csupa fekete, vagy fekete-fehér összeállításokat, és ezeket néhány színes kiegészítővel szoktam általában feldobni. Igaz, legtöbbször így is csőfarmert viselek és valamilyen egyszerű pólót... És természetesen magassarkút, azért nem akarok elveszni a tömegben.

BELSÖ JELLEMZÉSE

JELLEM: Azt hiszem, ez az a rész, ahol magamról kellene beszélnem, igaz? Akkor hadd kezdjem ott, hogy ezt utálom. Mármint magamról beszélni, mert ilyenkor sosem tudom, mit mondjak. Ezzel már az általános iskolában is problémáim voltak, pedig akkor még egész könnyedén beilleszkedtem a többi gyerek közé. De talán már akkor is arról volt szó, hogy sokkal összetettebb személyiség voltam, mint mások. Mindig is úgy éreztem, hogy két személy vagyok egy testben, az arrogáns seggfej és a törékeny kismacska, aki ápolásra szorul.
Amikor emberek között vagyok, igyekszem keménynek és függetlennek mutatni magam; olyankor az arrogancia akár a második nevem is lehetne... Pontosabban a harmadik, mert második nevem már van. Ha kell, pofátlankodok, visszaszólok, bunkózok és lekezelek, és nem tisztelek sem embert, sem istent. Általában gyorsabban beszélek, mint gondolkodok, talán pont emiatt vonzom úgy a bajt, mint a mágnes a vasreszeléket. Ráadásul ha valamit el akarok érni az életben, azért foggal-körömmel küzdök, még akkor is, ha a mélyen ~~tisztelt~~ ignorált közérdemű ezt nem nézi jó szemmel. Igen... Ilyen vagyok az emberek között, de ez csak az egyik énem.
A másik az a csendes, visszahúzódó lány, akinek szüksége van valakire, aki végigvezetné őt az élet nehézségein. Sosem volt normális családom, nem voltak szüleim és a testvéremet is elvesztettem, így nem volt, aki megmutassa nekem a helyes utat. Igaz, voltak az árvaházban apácák... De attól még magamba zárkóztam, soha nem beszéltem a problémáimról, és így valahogy kialakult ez a második, jóval csendesebb személyiségem, aki a művészeteknek hódol. És ez az a bizonyos énem, aki retteg a magánytól és attól, hogy elfelejtik... Talán ez vagyok igazából én.

HOBBI: Szeretek rajzolni és színészkedni, talán ez az a két dolog, amit egész életemben tudnék csinálni. Ezen kívül szeretek olvasni is, főleg Stephen King könyveit. Néha még novellaírással is próbálkozom... Bár annak még nem vagyok a mestere, szóval ezt is fejlesztgetem... Sokoldalú ember vagyok, nem igaz?

CÉLOK: Azt hiszem, nincsenek nagy céljaim... Szeretnék kiadni egy kisebb kötetet a jobban sikerült novelláimból, talán ha sikerülne, szeretnék egy igazi színház deszkáin is fellépni... Bullshit. Egyszerűen csak szeretnék boldog lenni.

ÉLETEM TÖRTÉNETE

Nem is emlékszem, mikor sütött utoljára a nap. A szürke, esős semmiségen kívül már semmire sem emlékeztem. Éppen ezért kifejezetten jól esett korán reggel az ablakomon beeső napsugarakra ébredni. Félredobtam a takarót, és kikászálódtam az ágyból, út közben rángatva fel magamra az első kezembe akadó ruhadarabot. Volt az a rossz szokásom, hogy mindig túlságosan feltekertem a fűtést (még nyáron is), aztán a bitang melegben egy szál semmiben aludtam.
Kinyújtóztam, elfojtottam egy ásítást, majd az ablakhoz léptem, és szélesen kitártam azt. A csípős, kora reggeli levegőtől egyből libabőrös lettem, de ez nem zavart meg abban, hogy kiüljek az ablakpárkányra. Próbáltam kiélvezni az utcákon honoló csendet, még mielőtt elöntenék őket az autók, az iskolába készülő diákok, és a csemetéiket az óvodába kísérő, mosolygó anyukák és apukák. Számomra ők mindannyian csak zajforrások voltak, akiket néha szerettem kikapcsolni.
A gondolatmenetemet a Make Do And Mend Transparent Seas című dala törte meg, magyarul a csengőhangom, ami kelletlenül bár, de rávett, hogy visszamásszak a szobába. Ránéztem a kijelzőre, de nem vettem fel a készüléket. Megvártam, amíg a dal elhallgat, majd lemondó sóhajjal leültem az ágy szélére, a tekintetemet a fürdőszoba ajtajába szegezve...
...amin a következő pillanatban kijött Sebastien. A szemeim elkerekedtek, a lélegzetem elakadt, a szívem egyből hevesebben kezdett el verni. Csak ezután vettem észre, hogy nincs rajta semmi, a derekára tekert törölközőn kívül... Fülig vörösödtem, és zavartan elfordítottam a tekintetem, főleg, amikor leült mellém, és gyengéden elkezdte csókolgatni a nyakam. Az ajkaim közül halk sóhaj szakadt ki, miközben ő tovább folytatta a kényeztetésemet. Mégis, mindent tönkretett azzal, hogy hirtelen elszakadt tőlem, felállt, és elment a szoba túlsó felébe, magamra hagyva engem az ágyon. Értetlenül néztem rá, pillanatnyi zavarral és keserűséggel a szememben, de nem szóltam semmit. Megvártam, amíg magától mondja el, mi bántja.
- Shenzi, ez így nem mehet tovább. - A gyomrom görcsbe rándult ezekre a szavakra; már akkor tudtam, hogy amit most fog mondani, az nem lesz kellemes. De még mennyire, hogy nem lesz. - Miért kell rejtegetnünk a kapcsolatunkat? Szégyellsz engem, vagy mi van?
Tudtam. Megint kezdi.
A mi kapcsolatunkban ez egy eléggé kényes téma volt. Igaz, "hivatalosan" nem voltunk együtt, de Sebastien számára fontos lett volna, hogy végre felvállaljuk, hogy együtt vagyunk. Én... ezt nem bírtam megtenni. Lehet, hogy neki sokkal könnyebb lett volna, mint nekem, de nem ő volt az, aki az egyházi árvaházban nevelkedett, nem ő volt apácákkal körülvéve, akik egyfolytában azt hajtogatták, hogy az esküvő előtti szex az bűn.
- Sebastien, félreérted... Én nagyon szeretném mindenkinek elmondani, hogy együtt vagyunk, de... De nem megy. Félek a nevelőim reakciójától... Tudod, hogy ők milyenek.
- Látod?! Megint kezded. Mindig ott van az a bizonyos "de". Basszus, Shenzi, ez így nem mehet tovább. Választanod kell közöttem, és a szüleid véleménye között, melyik a fontosabb. - Zavartan beletúrt a hajába, mire a szívverésem újra néhány fokozattal magasabbra kapcsolt. - Majd hívj fel, ha már sikerült döntened.
Mire észbe kaptam, már a kabátját vette ki a szekrényemből, és az ajtó felé tartott. Felugrottam az ágyról, utána rohantam, de amikor próbáltam megállítani, kiszabadult a szorításomból.
- Seb... - A torkomat már csak erőtlen suttogás hagyta el, miközben lecsúsztam a fal tövébe. A szemeimben összegyűltek a könnyek, amik egy pillanat múlva már patakokban folytak végig az arcomon, hogy aztán a mellkasomra csöpögjenek. - Kérlek, ne menj el... Ne hagyj itt egyedül...
Leguggolt mellém, magához ölelt, majd gyengéd csókot lehelt az ajkaimra.
- Bocsáss meg, Shenzi. Amo voce.
Még utoljára végigsimított az arcomon, majd kilépett az ajtón, és eltűnt a munkába siető emberek tömegébe. Én pedig csak ültem a fal tövében és sírtam, amíg meg nem jött a takarítónő, és fel nem küldött a szobámba, hogy felöltözzek. De még akkor is ott csengtek a fülemben a szavai.
"Amo voce."

**Daphne Azaria Hale**

Dear Shenzi!

Nagyon tetszik az előtörténeted. A kis gikszert kiküszöböltük így nem igazán van mit hozzáfűzzek. Szerintem csak simán menj és bosszantsd a többi játékost.

Jó játékot.
Avatart foglalj!

Daphie