Vendég Vendég
| Tárgy: Diamond White Szomb. Ápr. 19, 2014 10:49 pm | |
| Diamond White
Adatok
♦Teljes név♦ Diamond White ♦Becenév♦ D,Dia,Mona,Whee ♦Születési hely, idő♦ Párizs,1996.12.24. ♦Kor:♦ 17 ♦Play by:♦ Lindsay Hansen ♦Csoport♦ Művészek |
Külső és belső
Az utolsó pszichológusom szerint olyan vagyok, mint a rohadt alma; kívül gyönyörű, belül pedig halott. Vagy valami ehhez hasonlót közölt anyámmal, aki erre oda vetette, hogy havi nagyon sok nulláért mondhatna többet is. Na, de máris elkalandoztam… Kezdjük a külcsínnel, mert abban nem akad párom és úgy is azt veszi észre először az ember. 165 centi, modell alkatú tini lány vagyok, szeplőkkel a testem minden részén, narancsszín hajjal és olyan kék szemekkel, amiket biztos nem a jelenlegi „apám”-tól örököltem. Anyámra se hasonlítok, bár itt is inkább ő a hibás és nem a genetika, amit csúnyán átvert egy-két plasztikai műtéttel… a külsőmről nem szeretek sokat beszélni, hiszen nap, mint nap látom magamat és mindig egyre megszokottabb az elém táruló kép. Nehéz valami régit újként elemezni, majd tálalni a publikumnak. Nem hinném, hogy van még valami fontos, amit megoszthatnék korpuszomról. Esetleg a láb méretem? Amúgy 36-os… Belül kicsit bonyolultabbak a dolgok, de lehet, hogy csak én gondolom így. Végül is mindenki szeretne megfejthetetlen, titokzatos és egyedi lenni. Azt hiszem akkor kezdtem el lélek kurkászókhoz járni, amikor először jött anya haza egy új apuval. Nem volt eleinte semmi bajom. Aztán én meggondolatlan mertem rajzolni egy képet „a család” címszóval, amin egyedül vagyok mellettem pedig egy üres ház. Butaság volt belátom. Innentől kezdve egyik bőr fotelból a másikba csüccsentem és lassan kezdtem elhinni, hogy igenis van valami bajom. Mostanra igazából úgy gondolom, hogy a sok élettelen élet szakértő életszagú elemzései készítettek ki ennyire. Vagy csak szimplán hipochonder lettem, mert megtehetem. Pár éve azt mondták depressziós vagyok. Anya akkor közölte, hogy szedjek antidepresszánst. Azt hiszem 13 voltam. Együtt éreztem a diplomás doki nénivel, aki úgy nézett anyámra, mintha megőrült volna. Úgyhogy az óta igyekszek mosolyogni, nevetni és vicceket mesélni mindenkinek, akiről azt gondolom, hogy leadhatja a forró drótot valakinek, aki elmondhatja anya asszisztensének, aki napirendre tűzheti anyának, hogy a gyerek megint be depizett. Csodás lenne. Emlékszem, amikor régen még beszélhettem a nagyival, - azóta eltiltottak tőle, mert állítólag köze van sötét gondolkodásomhoz- azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a selyem cukorka; kemény és édes. Nem is mondom, hogy a kevéssé kedvelt lélekbúvárok elfelejtik megemlíteni az „édes” részt…
|
Előtörténet
Bevallom őszintén, hogy egy újabb apura számítottam, amikor anyám elém állat a következő mondattal; „Drágám, híreim vannak”. Vagy talán valami még rosszabbra. A tábor ötlete viszont meglepett és jó irányú csalódást okozott. Oké-oké eléggé tompított a dolog fényén az, amikor közölte, hogy már be is „íratott” az énekes csoportba. Nem repestem az örömtől, de megeresztettem egy őszintébb mosolyt. Mi mást is vártam az én egyetlen mamikámtól? Valamelyik agy kurkász elhintette benne azt a gondolatot, hogy azért vagyok depressziós, mert az árnyékában élek. Ezt ő úgy értelmezte, hogy legalább olyan híres akarok lenni, mint ő. Úgyhogy a megkérdezésem nélkül cipelt el mindennap énektanárhoz. A tancsi bá, - mindamellett, hogy titokban kúrogatja anyámat- nagyon jó fej. Megérti, hogy semmi kedvem az énekesi karrierhez, bár igazából nagy veszteségnek tart. Állítólag jó a hangom, csak ez engem nem érdekel. Na, szóval úgy álltam hozzá, mint más ember Londonhoz; számít rá, hogy esni fog az eső mégis reménykedik egy kis napsütésben. Én pedig kaptam 30 fokot, szikrázó napsugarakkal. Jó mondjuk, Kalifornia eléggé messze van az esős szigetektől, de a hasonlatot, akkor is J. O.G. erősnek tartom; Jogos Okfejtés Geológiátlanul. Szóval a tábor tetszik, mert egyből rájöttek, hogy nem nekem valók az énekórák, mivel hogy egy hangot nem vagyok hajlandó kiejteni a számon. Szóval megkérdezték, hogy mit is akarok csinálni. Én pedig közöltem, hogy semmit. Hagytak is egy pár napig, majd egyik új barátom sunyiban megmutatta a képeimet. A rajzon lévő oktató vagy micsoda meg oda volt tőlük, még a fényképektől is. Aztán beültem egy órára és ott ragadtam a művészeteknél. Mindez tavaly történt az óta pedig újabb apucikon estem túl, kivégeztem 3 pszichomókust és kaptam egy kutyát, amit aztán el kellett altatni, mivel állítólag megharapta a jelenlegi „apucim” kezét. Amilyen hájas én is virslinek néztem volna az ujjait Nüx helyében. Nem baj, mert másnap rejtélyes módon eltört az összes ilyen meg olyan márkás órája. Mekkora véletlen. A dagi még sírt is. Nem baj mindenki megkapja, amit érdemel, ha nem mástól, akkor majd tőlem. Btw, a tábor vége óta számolgatom a napokat, hogy mikor jöhetek újra. Végre a nullánál tartok.
|
|
Lionel Jones Admin
»Hozzászólások száma : 172 »Join date : 2013. Nov. 11. »Tartózkodási hely : A tábor
| |