Tábortüzes találka -kaland-

**Lionel Jones** Admin

A nap már jóval a horizont alatt járt, mégis adott még némi fényt, ahogy a nem túl magasra törő lángok is. A tábortűz. Mindig is ez volt a kedvencem a táborokban. Annyira meghitt és nem is vesszük észre, de közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Rönkök feküdtek körben a tűz mellett, ahol majd az ifjak elfoglalhatják a helyüket. Nem messze egy asztal állt, amire éppen a finomságokat pakoltam, amik közül majd válogathatnak kedvükre. Lehet sütögetni, de kész ételek is vannak már.

Meg kell mondjam, eléggé izgultam. Első igazi közös tábortüzes találka volt ez, ami most nem éppen a szokásos megbeszélésekre hajaz, hiszen, ha lehet itt kerülni fogom a karót nyelt, táborvezető alakot, és maradok egy fiatal férfinak, aki élvezi a többiek társaságát. Remélem sikerülni fog!

Ahogy végeztem, még utoljára átfutottam, hogy mi kellhet, de úgy tűnt minden rendben. Ránéztem az órámra, ami immár nyolc órát mutatott. hamarosan megérkeznek a többiek is. Nem kiáltottam ki kötelezőnek a találkát, jön aki akar, csak remélem, elegen is leszünk.

Végül a tóra pillantottam, ami csendes magányában rezdületlenül állt, csupán a békák és a tücskök dala hallatszott felőle. El kellett ismernem, ha valaki ezt nem tartja megnyugtatónak és egyben csodálatosnak, akkor bizony ott valami baj lehet.

//Nos, immár meg lehet jelenni. Mindenki, aki részt szeretne venni, írjon egy belépőt 31.-ig.

**Vendég** Vendég

Tábortüzes találka -kaland- Tumblr_ma7igfdeEO1qkdght

Zsebrevágott kezekkel sétálok a tábortűz felé. Nem akartam itt lenni és ezt most nem kifejezetten a tábortűzre értem, hanem az egész táborra. Csak el akartak választani azoktól , akiket rosszaknak tituláltak csupán az öltözködésük , lakhelyük és a szókincs hiánya miatt. Ha tudnák, hogy azok a seggfejek tartottak engem életben éveken át és megóvtak a teljes összeomlástól valószínüleg már kevésbé tűnne ellenszenvesnek a viselkedésük.
A barátaim azok közé tartoznak ,akiknek nagy a pofájuk, de senkinek sem képesek különösebben ártani. A masszív agressziót én testesítettem meg a társaságban, én voltam az aki verekedett, aki rongált. Kritizálás helyett , csak vígasszal szolgáltak a számomra.
Most viszont egy egész nyarat vagyok kénytelen eltölteni nélkülük és ez nem a legjobb hír. Az ittlévők számára meg végképp. Nincs kontrol, csak szabadulni szeretnék, a lehető leggyorsabban.
Kicsit távolabbról szemügyreveszem az egész jelenetet majd meggyőzve saját magamat végül közelebb megyek és leülök az egyik farönkre.

**Jamie Donovan**

A valóság mindig fáj

Tudom, a nagy vallomásoknak nem épp a fürdőben lenne a helye, de nem igazán hagyott nekem más választást. Abban viszont biztos voltam, hogy a fürdőben senki sem fog zavarni minket késő este. Talán ezzel kihasználtam a helyzetét, de vállaltam a kockázatot és a következményektől sem tartok. Nem hinném, hogy szívesen számolt volna be a másodhegedűsömnek a mi kis törölközős találkánkról, különben sem nézem ki belőle, hogy bármit is tenne... Ő nekem annak a tipikus jófiúnak tűnik, aki mindig engedelmeskedik, ha mondjuk Rosie arra kérne, hogy üljön ki teliholdkor a dombtetőre és vonyítson ez az idióta még arra is képes lenne. Szánalmasan szerelmes, milyen kár, hogy ez az érzés nem kölcsönös, de még csak nem is sejti, ahogy sok minden mást sem, de talán ideje lenne bemutatkoznom és vázolnom a szándékaimat, ami annyit jelent, hogy részére véget ért a kis kaland, mert észhez tértem és bolond leszek elengedni ezt a nőt magam mellől, soha többé...
Az arcomra van írva mennyire örülök ennek az összejövetelnek. Az egyedüli oka annak, hogy részt fogok venni rajta az hihetetlenül egyszerű. Nem, nem vagyok mazochista. De erősen bízom benne, hogy nem kell egész idő alatt azt néznem, ahogy Rosaliet ölelgetik és csókolgatják, mert rosszul leszek. De ahogy elnézem még bőven idejében érkeztem, hiszen még csak most kezdenek el szállingózni az emberkék. Nagyszerű... Helyet foglaltam az egyik rönkön majd a tüzet figyelve elmerengtem. Hazudnék, ha azt állítanám tudom, mert fogalmam sincs mégis mire számíthatok azok után, hogy úgy sarokba szorítottam, de ha ez még mindig nem lenne elég a törölközőjétől is sikerült megválnunk, bár az nem volt belekalkulálva a szándékaim közé... Szinte bármibe lemerném fogadni, hogy ez eddig még csak nekem sikerült, arra viszont nem fogadnék, hogy a pótlékomnak is ilyen könnyű dolga volt betekintést nyernie a paradicsomba. Mert bár tény, hogy elfordultam attól még láttam, amit láttam. Na igen, bevallom többek között ez a látvány is pokolian hiányzott.

**Rosalie Hastings**

Mindig is szerettem a közös tábori programokat, azonban ezúttal kihagytam volna, ha Josh nem vett volna rá, hogy menjünk el. Nem mondhattam nemet, mert attól tartottam, hogy gyanakodni fog. Látásból ismeri Jamie-t, tud a közös múltunkról, és nagyon nem szívleli, sőt! Egyáltalán nem tetszik neki, hogy ő is eljött, ezért általában szúrós pillantásokat vet rá, akárhányszor meglátja. Jamie pedig mintha élvezné… attól tartok, hogy provokálni fogja Josh-t, én pedig jelenleg a hátam közepére sem kívánom a drámákat. Elég sok jutott belőlük tavaly nyáron, így hát érthető, hogy idén nyugalomra vágyom.
Josh lazán átkarol a vállamnál, az én kezem a derekán helyezkedik. Épp a találkozóhely felé tartunk, a tábortűz helyszínére. Josh a tegnapi zenekar próbájáról mesél, teljesen fel van dobva attól, hogy új zeneszámot írnak a többi taggal, tehát nagy lelkesedéssel meséli a nap eseményeit. Próbálok rá figyelni, mosolygok, néha-néha ránézek, azonban sokkal jobban foglalkoztat az, hogy merre lehet Jamie, és eljön e egyáltalán. Ez csupán azért számít, mert elég kellemetlen helyzet lenne, ha megjelenne. Biztos, hogy az utóbbi találkánk jutna eszembe és hát… nem tagadom, egy kicsit felzaklatnak a történtek.
Egyszer csak Josh elém áll, átkarol a derekamnál, magához szorít és hirtelenül megcsókol, hosszasan, gyengéden. Az érintés váratlanul ér, ennek ellenére viszonzom. Amikor elhúzódik, a szemébe nézek.
- Heej, mi volt ez? – kérdem nevetve, majd végigsimítok az arcán.
- Szeretlek… - mondja vigyorogva, majd az ujjaim közé fúrja a sajátjait, úgy fogja meg a kezemet. – Menjünk.
A következő pillanatban nyilvánvalóvá válik számomra, hogy minek volt köszönhető Josh kis akciója az előbb. Jamie pont velünk szemben ül egy farönkön, tehát premier plánból láthatta, ahogy Josh átdugta a számba a nyelvét. Elhúzom a kezem és mérgesen méregetni kezdem a mellettem álló fiút.
- Ezt ne… nem egy tárgy vagyok, amit birtokolhattok, ezért ne is kezelj úgy.
Josh mélyen felsóhajt és elfordítja a tekintetét.
- Oké, oké, ne veszekedjünk. Inkább foglalj helyet, én pedig szerzek valami innivalót, jó? – gyengéden megfogom a karjánál és elmosolyodom. Ő bólint egyet, majd a tábortűz felé veszi az irányt. Húh… máris jól kezdődik az este.

**Vendég** Vendég

Valami megváltozott kettőnk között... Kissé különösen érzem magam Sera közelében, mióta megmentettem az életét. Alig ismerjük egymást, mégis olyan volt őt a karjaimban tartani, mintha mindent tudnék róla, mintha szavak nélkül is teljesen érteném. Én nem vagyok normális. De idiótának akkor érezném csak igazán magam, ha mindent kitálalnék neki és kiderülne, hogy számára minden maradt a régiben, az érzés, hogy valami megváltozott, hogy a tekintetünk sokkal árulkodóbb abszolút egyirányú. Így egy valamiben biztos vagyok mégpedig az, hogy egyhamar nem fogom elmondani neki. Igen, azt hiszem ezt fogom tenni. Megvárom amíg ez a valami elfog múlni, mi pedig továbblépünk. Én is elfelejtem ezt a butaságot, hogy talán a történtek közelebb hoztak minket egymáshoz, hogy kialakult egyfajta kötődés, hogy fontosabbá vált számomra... Valószínűleg még mindketten az események hatása alatt vagyunk, hiszen majdnem vízbe fulladni nem egy olyan életélmény, amit csak úgy elkönyvelünk magunkban, hogy túl vagyunk rajta, majd egyszerűen csak lapozunk egyet. Azaz eset óta nem is beszéltünk... Akartam. A legtöbb esetben az elhatározásig el is jutottam, csak a megvalósítás nem ment már ennyire könnyen, mert minden esetben meghátráltam. Gyerekesen érzem magam, amiért nem merek nyitni felé annak dacára, hogy a kezemben volt az élete. De egyetlen pillanatra sem adtam fel... Mi van ha egyáltalán nem is akar beszélni erről? Semmiképp sem akarom lerohanni. Nekem annyi is bőven elég, hogy tudom jól van. Az úszást is persze komolyan gondoltam, amint lesz bátorsága ismét belemerészkedni a vízbe és nem kap pánik rohamot azonnal. Azt főként nem akarom, hogy kínosan érezze magát, hogy úgy érezze bármivel is tartozik. Igazat mondtam, mikor azt állítottam bárkiért megtettem volna, mert így van, de napok óta körülötte forog minden gondolatom... Ez nem mondható el mindenkiről, akinek segítünk, ha bajban. Megköszönjük vagy csak kedvesen bólintunk egyet, nem tanúsítunk neki különösebb jelentőséget. Én csak... Még sosem éreztem ilyet és valakinek nagyon el kéne mondanom, csak még azt nem tudom hogyan. Azt remélem, hogy ma tudunk váltani néhány szót, de ha valami oknál fogva mégsem jönne össze, nos arra is kitaláltam egyfajta megoldást. De nem bírom tovább ezt a tegyünk úgy mintha... Nem megy.

**Vendég** Vendég

Nem tudtam eldönteni, hogy menjek, vagy ne. Elég nagy dilemma ez az egész, hiszen nem akarom tönkre tenni a tábortüzes találkát, de volt egy sejtésem, hogy ő is ott lesz.
Azóta nem beszéltünk, én mégis kerestem őt. Hol csak futó pillantásokat váltottunk, hol csupán csak én bámultam őt. Nem értettem mi van velem. Mindig is tetszett nekem Austin, de soha nem kerestem, nem vágyta ennyire a közelségére. Mióta megtörtént az az eset a tónál, azóta úgy érzem többet kell vele lennem. Többet akarok vele lenni. Mégis nem volt merszem oda menni hozzá, köszönni, majd beszélgetésbe elegyedni. Apám ha tudna arról, hogy ő is itt van, ha egyáltalán beszéltünk, azonnal kivenne a táborból. Én pedig azt nem szeretném, hiszen akkor végleg el kell búcsúznom Austintól.
A másik, ami meggátol abban, hogy összeszedjem magam, az az átkozott társaság, akik miatt majdnem meghaltam. Ha ők ott lesznek, tuti, hogy megsütöm őket nyárson.

Aztán nem bírtam tovább. Úgy éreztem fel kell vennem a kesztyűt az egész világ ellen, de megteszem, legyen bármilyen kimenetelű. Nyerni akarok, és fogok is.
Határozottan felkaptam a kardigánom, hiszen már lement a nap, ilyenkor kicsit hűvösebb van. Farmerban, toppban és kardigánban, plusz az elmaradhatatlan sportcipőmben mentem, csendesen, gondoltaimba mélyedve. Éreztem, hogy gyomrom görcsösen összeszorul. Féltem, hogy kit látok ott. Féltem, ha Austin nem lesz ott, csak az a csapat, akkor biztosan felképelem őket, aztán megint nekem esik bántódásom.
Végül megráztam a fejem, felemeltem az állam, és egy szelíd mosollyal megközelítettem a társaságot. nem voltak még sokan, de azonnal kiszúrtam őt. Megtorpantam, mert hirtelen nem tudtam, hogy merjek leülni mellé, vagy inkább keressek egy másik helyet. Minden annyira zavaros volt. Minden összekuszálódott attól a naptól kezdve.
Sosem voltam még ilyen tanácstalan. Mindig magabiztos, erős nőnek tartottam magam, aki csak az álmainak él. Most pedig az álmom semmit sem jelentett, csupán az, hogy üljek le mellé, vagy ne. Végül egy köztes megoldást választottam. Mellé ültem, de kicsit távolabb, hogy ne úgy tűnjön, hogy mellette akarok lenni. Pedig nagyon is akarok!

**Vendég** Vendég

~ Mindenki ~

Téli tábor, kirándulás, nyári tábor.... mind mind olyan dolog ami nem került volna fel soha az életben Ruko tervei közé, és most mégis egy ilyenben múlatja drága és értékes idejét, hiszen az ember csak egyszer fiatal, és nem érti miért kell itt lennie, de unalmas, rossznak, visszataszítónak találja, és persze meg sem próbálja élvezni az itt létet, hiszen annak éli meg hogy kitoltak vele, éskiszakították az életéből, a bulik és haverok közül, amiket innen hiányol. Sosem szerette az unalmas helyeket.
Most sem szereti, és egy farmerben, bakancsban, feltűnő szerelésben indul neki hogy kikerüljön ma is innen, felsőként kedvenc kabátját vette fel, szőkés haja összevissza zselézve hátul, elől meg szépen elrendezve, fél órás tollászkodás, smink egy deka sincs rajta. Kék szemei unottan mérnek végig mindent ami mellett elhalad és végül egy kiszegezett hirdetmény állja útját valamiféle közös tábortűz és hasonlók, és úgy dönt egészen perifériásan de odatolja a képét. Elhalad pár ismerős alak mellett akik ráköszönnek balga módon, nekik visszabiccent és még egy műmosolyra is futja hiszen akad azért itt ismerőse már annak ellenére, hogy nem öleli keblére az egész tábort. Azt nem, attól irtózik. A tábortűz helyszíne körül már gyülekeznek többen is, ő viszont nem megy oda egyik csoporthoz, párocskához sem, inkább meghúzódik az egyik fa mellett, kényelmesen nekidőlve, leül végül is, és felhúzza bakancsos lábait hogy rátámaszkodhasson a térdeire, és úgy figyelhesse, lustán unottan, de érdeklődve az itt lévőket, remek megfigyelő, és szívesen tetszeleg is ebben a szerepben, a csoportmunkától hal meg abban reménytelenül pocsék.

**Lionel Jones** Admin

Örömmel láttam, hogy azért eljöttek egy páran. Tényleg volt olyan gondolatom, hogy egymagam fogok itt ücsörögni a tűz mellett, de megvallva, az sem esett volna rosszul, de társaságban még élvezhetőbb ez az egész.
Körbenéztem az érkezők között, és igen érdekes dolgokat vettem észre. Mondjuk úgy, hogy a tinédzserkor szerelmi láza itt is tombol. Persze, nem az vagyok, aki ennek azonnal gátat akar szabni, ezért csak könnyedén legyintettem és mosolyogtam a látottakon.
A távolban még újdonsült táborozónkat is megláttam, majd intettem Rukónak, hogy hurcolja ide a nemesebbik felét. Mivel ő nem volt itt az eligazításon az első nap, gondoltam itt mindenkinek bemutatom. Persze már pár napja tapossa a tábor területét, nem hiszem, hogy annyira ismeretlen lehet a többiek számára, plusz a kinézetével is felkelti az ember figyelmét, az egyszer biztos.
Ha végre mellém ért, lassan felálltam, megköszörültem a torkom, hogy magamra vonjam a figyelmet.
- Köszönöm, hogy eljöttetek! - néztem végig a társaságon. - Nyugi, nem fogok beszédet mondani, az nem az én asztalom, csak bemutatnám nektek egy nemrégiben érkező táborozónkat, Ruko Masashit - mutattam a srácra. Biztos voltam benne, hogy a nem kért figyelemért, minimum hatszor kitekerte a nyakamat, de nem érdekelt. - Angliából érkezett, egyfajta száműzetés ez számára, szóval, próbáljunk majd némi életet verni belé. - Gúnyosan rámosolyogtam a srácra. Persze semmi rosszindulat nem volt bennem. Csak próbáltam adni a vicceset.
Aztán lassan visszaültem a rönkre, és kíváncsian mértem fel a terepet, hátha valakinek máris lesz valami ötlete a továbbiakban.
- Már nem nagyon emlékszem rá, hogy az én táborozásom alatt, hogyan alakultak a tábortüzes találkák, de lehet enni, inni, és bármit, amit szeretnétek. - Rámutattam az asztalra, ami roskadozott a sok kaja alatt. - Azoktól érdeklődnék, akik tavaly voltak, hogy ők, hogy kezdték el ezt a találkát?

//íme az átkötő reagom. Azok, akik még szeretnének írni, nyugodtan jöhetnek, szabadtéri a játék, így bármikor becsatlakozhattok. az én következő posztom harmadikán várható, addig azok írjanak, mindenféleképp, akik ez előtt is!

**Lionel Jones** Admin

Sajnos ez most nem jött össze, de ha lesz rá igény, akkor tarthatunk újabbat Smile

**Ajánlott tartalom**